NAGY NAP NEKED

wedding & event planning

Így használd a Lombzöld árnyalatot az esküvődön

2017. január 03. 13:28 - nagynapneked

2017 egyik meghatározó esküvői trendszíne, a Pantone által az év színének választott Greenery, magyar megfelelőjén, Lombzöld árnyalat. A szín az esküvők világában a naturális, természetközeli elemekkel fogja megvillantani magát, ez a stílus pedig már idén is nagy sikernek örvendett.

De lássuk, hogy milyen elemeket érdemes zöldbe borítani, ha alapvetően nem egy erdő közepén esküszünk, de szeretnénk, hogy meglegyen a friss, természetközeli érzés.

Először is íme egy lista azokról a növényekről, amiket érdemes használni, hiszen azon kívül, hogy nagy tűrőképességűek, még jól is mutatnak.

A liliom fűtől kezdve a kukorica levélen át sok sok szépség akad a listán. Persze mind közül a saját kedvenceim az idén is slágernek számtó könnyezőpálma és a banán pálma. Ezeket többnyire kertészetekből fogjuk tudni beszerezni. Amennyiben lehetséges, olyan elemeket álmodjatok meg az esküvőre, ahol nem kell levágni a növényeket, hanem valamilyen módon cserépben tudjátok őket tartani. Legalábbis a nagyobb, idősebb növényeket. Mindig megszakad a szívem, ha vágva van egy – egy ilyen csodálatos növény.

Szemezgessetek.
c728e7f616673be2b69ce4266e598800.jpg

Na de mit is díszítsünk zöldekkel, hol vannak azok a pontok, ahol a leglátványosabban mutatnak majd a lombzöld árnyalatok? Íme pár elem- a menyasszonyi csokron túl – ahol érdemes kalkulálni a növényes dekorokkal.

A MEGHÍVÓ

Ez az első kommunikációs elem, amivel a meghívottak felé közölhetjük az esemény stílusát, érdemes tehát már ebbe is beleszőni a lombzöld áranyalatokat vagy az élő növényeket valamilyen módon.

Idén is trendik a vízfestékkel készült meghívók, persze ha ezt nem egyesével szeretnétek megfestetni, akkor rengeteg oldalon találtok vízfesték hatású meghívókat, vagy akár terveztethettek is sajátot egy grafikussal.

A személyes kedvenceim azok a meghívók, ahol csak mintaként jelenik meg a zöld, esetleg a boríték sejteti az esküvő fő színét.
Ha a meghívókat sikerül személyesen átadni a vendégeknek, egy- egy zöld levél vagy ágacska szuperül életre tudja kelteni a papíron szereplő mintákat és színeket.

AZ OLTÁR/ A HÁTTÉR

Aki rendszeresen olvassa a blogot, tudja, hogy oltár mániás vagyok. Ha kihelyezett ceremóniára van lehetőségetek álmodjatok meg minél egyedibb oltárként funkcionáló helyszínt, nem fogjátok megbánni. Központi eleme lesz az egész napnak, amennyiben pedig ügyesen játszotok a térrel, akár az esti buli helyszínébe is beépíthető. Ha pedig növényes hátterekről van szó, ebben a korábbi bejegyzésemben találtok pár szuper inspirációt.

AZ ASZTAL

Az asztalok minden eseményen meghatározó szerepet játszanak. Díszítsük őket egyszerű zöld futókkal, ezekkel fogjuk elérni a legnaturálisabb hatást. Ha picit letisztultabb, minimalista stílust szeretnénk képviselni, elegendő egy- egy szál karakteres levelű növény, melyeket üveg vázákba helyezünk.
Ha pedig a geometrikus formákba szerelmesedtetek bele, tegyetek terráriumokat az asztalokra. Bármelyik stílust is választjátok, a zöldek mindent friss és üde koncepcióvá varázsolnak.

A másik kedvenc dekor elemem a teríték. Egy egyszerű fehér tányérra is rengeteg variációs lehetőség van. Kalkuláljatok a szalvétával, névkártyákkal és menükártyával, hiszen ezek mind, mind lehetnek a teríték részei és mindegyik hozzájárulhat a tökéletes összkép megalkotásához. 

lombzold_9.jpgA BÁR

Kihelyezett bár, büfé asztal esetén is érdemes a zöldekkel díszíteni. Itt akár a cserepes, nagyobb növényeket is választhatjuk. Kialakíthatunk mini dzsungelt a koktélozós hely körül, ez pedig már önmagában megdobja a hely hangulatát, mivel egy kis szigetet varázsol a enteriőrünkben.

lombzold_11.jpg
Fontos, hogy növény és növény között is óriás különbségek vannak és az összhang eléréséhez nagyon körültekintően kell bánni a különböző növényekkel. Az enteriőr akkor lesz egységes és abban az esetben fog jól mutatni, ha a növények stílusa, harmonizálnak egymással és a helyszínnel is. Éppen ezért maga a naturális, természetközeli stílus melletti elköteleződés már a helyszín választásakor elkezdődik.


Segítség kell a tervezéshez? Elakadtál a szervezési munkákban?

Dolgozzunk együtt a Nagy Napodon!

Elérhetőségeimet és munkáimat www.nagynapneked.hu oldalon is megtaláljátok.

Szólj hozzá!

Modern ékszerek, modern menyasszonyoknak

2016. december 05. 13:07 - nagynapneked

A menyasszonyi ruha után közvetlenül a soron következő, nagy fejtörést okozó tétel, a tökéletes ékszerek kiválasztása. Ez talán még nehezebb falat, mint magát a ruhát kiválasztani, hiszen itt már tényleg rengeteg dolgot érdemes szem előtt tartani.

A kiegészítő megválasztásakor érdemes figyelembe venni a ruha stílusán kívül az általunk megálmodott frizurát. A tökéletes haj pedig csak a tökéletesen megválasztott környezetben lesz életképes, hiszen ha pl. tengerparti esküvőről álmodozunk, a göndör fürtöket tartogassuk más alkalomra, hiszen a pára fél pillanat alatt fog megszabadítani bennünket a tökéletesen belőtt lokniktól.

Szóval minden mindennel összefügg, de hogy ne kanyarodjak el nagyon a témától, a tökéletesen megválasztott ékszer, főleg ha valami nem mindennapi megoldást szeretnénk, nem egyszerű dolog.

Milyen szerencse, hogy ma pont hoztam pár eszméletlenül menő ékszert menyasszonyoknak, így lehet, hogy picit egyszerűbb lesz a keresgélés és a választás. Szebbnél szebb nyakláncok, karkötők készülnek külföldön és itthon is egyaránt, de most olyan megoldásokat hoztam Nektek, amikkel nem fogtok minden esküvőn összetalálkozni. Felejtsétek el a virágkoszorúkat, íme itt vannak a jövő év legmenőbb ékszerei.

Choker őrület

Áááááááá abszolút 90-es évek. Y generációs őrület. Idén még nem találkoztam vele az esküvőkön, de jövőre nagy kedvenc lehet... természetesen nem csak a vendégek körében.

Az eredetileg bőrből készült, nyakörv szerű variációk helyett, a jóval visszafogottabb megoldások hódítottak idén. A vékony bőr vagy selyem pánt megbolondítva valamilyen medállal vagy pár réteg keskeny arany vagy ezüst lánccal, óriás kedvenceim voltak.

Láncok a testen

Legyen szó elől vagy hátul mélyen vágott ruháról, a legtöbb esetben a ruha vonala kívánja a hasonló ívben ereszkedő nyakéket. Tökéletesen finom, légies és elegáns. A nyári menyasszonyok legjobb barátja. 

Rengeteg variációja létezik. Hordhatjuk nyakékként, egész felsőtesten horható ékszerként, vagy csak vállat takaró palást szerű díszként. 

Modern tiarák

Imádom az újhullámos tiarákat, amik akár fátyollal megfűszerezve modern köntösbe bújtatják a hagyományos viseletet.

A legkülönbözőbb stílusú fejdíszekre bukkanhat az ember egy kis keresgélés után, nem muszáj klasszikus ruhához párosítani őket.

A csodák egy részét a graceloveslace.com.au és a pinterest.com oldalon találjátok.

Segítség kell a tervezéshez? Elakadtál a szervezési munkákban?

Dolgozzunk együtt a Nagy Napodon!

Elérhetőségeimet és munkáimat www.nagynapneked.hu oldalon is megtaláljátok.

 

Kitti

Szólj hozzá!

Pantone 2017 - A tavaszi esküvők színpalettája

2016. november 07. 17:03 - nagynapneked

Bár még bele sem lendültünk a télbe, máris a tavaszra koncentrál mindenki. - A karácsonyi nyüzsgést leszámítva. Ha új év, akkor pedig új top 10-es színskála a Pantone jóvoltából.

Egy kis „mi micsoda”. A Pantone skála alapvetően a grafikai- és nyomdaiparban leginkább elfogadott színkommunikációs eszköz. A színek pontos meghatározására alkalmazzák. Az egész világon egységes, így lehetséges, hogy a nyomdák a világ minden szegletében ugyan azt a színt tudják létrehozni. És ami nekünk még fontosabb: A Pantone minden évben kiadja az év színeit, amik nagyban hivatottak befolyásolni a trendeket. A nyomdai gyártástól elkanyarodhatunk a divat színtrendjeihez, onnan pedig már csak egy lépés, hogy az esküvői színpalettánkba is beleszőjük őket.

Ha nincs ötleted, hogyan állj neki a színek összeállításának, kattints erre a cikkre, mert itt részletesen is leírnom, hogyan néz ki elméletben és gyakorlatban egy színpaletta megalkotása.

Nézzük hát a jövő évi előrejelzéseket.
262db24a4f5dbde0b0f9beef87a42520.jpg
A Pantone oldaláról idézve, a jövő tavaszi top 10 színek a vitalitást, pihenést és a szabadban töltött pillanatokat idézik. A színárnyalatok a minket körülvevő természetet idézik fel, világos, élénk igazi tavaszi színek.

NIAGARA
A Pantone Color Fashion Report listavezetője. A Niagara egy klasszikus farmer- szerű kék. Szerintem elég kedvelhető és jól variálható szín. Bár kevés kék esküvőt látni, kiegészítő színként tuti befutónak ígérkezik.

LAPIS BLUE
A 2016-os "Snorkel Blue"-t váltja fel a kék ezen árnyalata. Bár ilyet nem illik mondani, de én alig látom a különbséget. Igazából nem is bánom, mert ez a szín, elég nagy kedvencem.

ISLAND PARADISE
Trópusi pihenés, nyugalom, feltöltődés. Frissítő kék szín, egy képzeletbeli tengerpartot idézve. Igazán emblematikus megnevezés és szín kombináció, a tavalyi „Limpet Shell” színhez lehetne leginkább hasonlítani.

PRIMROSE YELLOW
Kankalinszínű szikrázás. Az egyik legmelegebb szín a listán. Erőteljes, javasolt a kevesebb, több elvét alkalmazni, ha ezt a színt választjátok. Nagy szerelem a sárga, itt olvashattok róla bővebben, én nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen koncepciók születnek majd, ezzel a színnel.

FLAME
Ilyen erőteljes szín a 2016-os skálán talán nem is volt. Piros alapú naracs, rendkívül erőteljes és domináns szín. Én mindenképpen valami modern közegbe integrálva tudnom elképzelni, fehérrel, esetleg a hozzá illő mélykék és szürke árnyalatokkal. Rendkívül friss és fiatalos szín.
7dd50b1c1aa4f4e49f767bcb11587685.jpg

PALE DOGWOOD
Leheletnyi változtatás az idén közkedvelt „Rose Kvarz”-hoz képest. Aki megőrült az idei évben ezért az árnyalatért, jövőre sem fog csalódni. Nyugodt hangulatot árasztó, békés rózsaszín árnyalat. Ránézésre is puha a tapintása, nem tudok elképzelni érdes dolgot, aminek ilyen színe van.

GREENERY
Frissítően üde zöld szín, melyről már tényleg el tudom képzelni, hogy a természet inspirálta. A tavasz első zöld levelei pontosan ilyen színben pompáznak. A Pantone ezt a színt úgy magyarázza, olyan, mint egy mély lélegzet - bár én azt kékek gondoltam.

KALE
Egy másik típusú zöld. Leginkább a katonai egyenruha zöldjéhez tudnám hasonlítani, de a Pantone szerint ez az egészséges életmód, a szabadban eltöltött pillanatok emlékképeit hivatott jelképezni.
213ef6cb333af01158a4b9a4e12257bc.jpg
PINK YARROW
Erőteljes pink szín, ehhez hasonlót sem tudnék mondani az idei listából. Hóbortos színárnyalat, elég óvatosnak kell vele lenni, főleg ha esküvőről van szó. Kizárólag virágcsokrokban tudnám elképzelni, már nem vagyok benne biztos, hogy létezik ilyen színű virág. :)

HAZELNUT
A mogyoró, az idei „Iced Coffee”. Kulcsfontosságú eleme a semleges színeknek egy- egy palettán. Nagyon földközeli árnyalat, őszre is abszolút el tudom képzelni. Szerényen becsatlakozik az első 9 színhez utolsóként, azonban érdemes vele kalkulálnunk, mert egy rendkívül jól párosítható szín.
d3ffcb467b23c67d2e850295f20fd308.jpg
Bár elsőre egy-két szín nagyon meredeknek tűnhet, remélem a mood-okkal azért sikerült megszerettetnem veletek a színeket. Én nagyon várom már a tavaszt, és amint látok szupermenő esküvős megoldásokat a paletta színeiben, azonnal el is hozom Nektek!

13fd0df1aa36925feda7cd90be22d2cd.jpg

Kitti

 

Segítség kell a tervezéshez? Elakadtál a szervezési munkákban?

Dolgozzunk együtt a Nagy Napodon! 

Elérhetőségeimet és munkáimat www.nagynapneked.hu oldalon is megtaláljátok.

Az információk a www.pantone.com oldalról származnak vegyítve saját agyam szüleményeivel.
A képeket természetesen ma is a www.pinterest.com oldal biztosította.

Szólj hozzá!

A leghasznosabb esküvőszervező applikációk

2016. október 09. 15:40 - nagynapneked

„Az okostelefonok előtt is volt élet és úgy is mindent meg lehetett oldani.” - Hallja az ember az előttünk menetelő generációtól. Bevallom én egyre kevésbé emlékszem azokra az időkre, amikor még vonalas telefonon beszéltük meg a bandázást a kis parkban péntek este 7-re és homályos emlékeim vannak a „3mp-zésről” is, de visszagondolva elég szívmelengető érzés.

És ismét egy elcsépelt mondat következik: Felgyorsult világunkban szinte már elképzelhetetlen, hogy okostelefonjaink különböző applikációi ne segítsék életünk minden területét. Mérheted, hogy hány kalóriának megfelelő császármorzsát toltál be ebéd helyett, megrökönyödhetsz rajta, hogy az irodai munkádnak hála kevesebbet sétálsz mint egy nyugdíjas éveit töltő és minden reggel benyomhatod a szundi funkciót, hogy a keservesebbnél is még nehézkesebb legyen a felkelés.

De ha már ennyire bekúszott a mindennapjainkba a telefonunk, használjuk persze sok hasznos dologra is. Például egyre elterjedtebbek az esküvőszervező app-ok is és mivel ez még mindig egy esküvős blog, ma elhoztam Nektek pár applikációt.

Elöljáróban bevallom, hogy egyiket sem használtam még és alapvetően a papír alapú jegyzetelés híve vagyok, még az általános iskolában szórhatták rám ezt az átkot, de a papírírószer fétisem nem ismer határokat, így maradok a jó öreg jegyzetelésnél. Főleg mivel megtaláltam álmaim füzetét is, a „FÜZET” jóvoltából. Lehet ennek ellenállni?
fuzet.jpg

Maradjunkatémánál:

Wedding Wire

Letisztultnak mondható kezelőfelület hasznos funkciókkal. Első körben kiemelném a kedves vőlegények számára kifejezetten hasznos, visszaszámláló funkciót, melynek beállítása erőteljesen nyomatékosítja felhasználóját, hogy mielőbb intézze el az öltöny és cipő kérdést.

Szolgáltatókat kereshetsz, bár sajnos ezek külföldi szolgáltatók, itthon pedig kis hazánkban még senki nem készített egy hasonló app-ot, mindenesetre inspiráció gyűjtésnek és nyálcsorgatáshoz hasznos lehet.
wedding_wire.jpg

Azoknak a menyasszonyoknak, akik maguk szervezik az esküvőjüket hasznos , hogy napi szinten frissítsék és legyenek abszolút naprakészek a költségeket illetően is, erre nyújt kielégítő megoldást a Wedding Wire. Kismillió tétel van a szervezés alatt, amit jobb egy rendszerben kezelni, sem mint utólag sóhajtozni az elveszett információkat bogarászva. Ugyanilyen fontos a „to do” lista. Ilyet én is használok, hiszen az említett kismillió dolog közül nem maradhat ki semmi sem..

Bandázás másokkal. Kérdésed van? Másoknak is. Egy esküvőjét szervező nőt leginkább egy gyermekes szülőhöz tudnám hasonlítani, ha social felületeken történő kommunikációról van szó. Kérdezzetek, válaszoljatok, segítsétek a másikat bármilyen kérdésről is van szó.

Az alkalmazást Wedding Planner by WeddingWire néven találjátok.

Wedding Party

A Wedding Party nevű applikációban az a csodálatos, hogy nincsen túlbonyolítva. Az alkalmazás használatával megoszthattok egymás között képeket mindenféle hashtag használata nélkül. Ez azoknak ajánlott, akik csak a közeli ismerőseikkel, a meghívottakkal szeretnék megosztani emlékeiket és nem kívánják a nagyvilág elé tárni legbensőségesebb napuk megörökített pillanatit.

Van mód ajándéklista leadására és nyomon követésére, illetve arra is, hogy üzengessetek egymásnak. Azoknak, akik nem szeretnének saját esküvői honlapot készíteni, de mégis egyben szeretnék tudni az esemény információit, azoknak ez egy szuper megoldás lehet. És arról se feledkezzünk meg, hogy a vendégek is szívesebben csapnak fel egy applikációt, mint egy hosszú URL címet. Szerintem.
wedding_party.jpg

The Knot

A The Knot esküvőszervező applikációjával ingyenesen tervezheted meg a nagy napot, tarthatod számon a költségeket. Létrehozhatod saját vendéglistádat, kiküldheted a meghívókat és nyomon követheted, hogy kik jeleztek vissza az eseményre. Emellett egyébként itt is lehetőség van a szolgáltatók keresésére és értékelésére, de sajnos még mindig a tengeren túli szolgáltatók között fogunk tudni mazsolázni.

A The Knot app kivételével mindkét applikációt a Amerikai App-store-ból éritek el, de szerintem ennyi áldozatot megérnek.
knot_1.jpg
Összességében jó dolog egy ilyen társ a szervezési időszakban. Mindenkinek ajánlom, aki szervezésbe kezd és nem a papíros jegyzetelés és excel táblák megrögzött híve. Én maradok a füzetemnél. :)

Segítség kell a tervezéshez? Elakadtál a szervezési munkákban?

Dolgozzunk együtt a Nagy Napodon!

Elérhetőségeimet és munkáimat www.nagynapneked.hu oldalon is megtaláljátok.


Kitti

Szólj hozzá!

Kincsek a piacról

2016. szeptember 25. 18:12 - nagynapneked

Nagy kedvenc az indián nyár! A kellemesen hűvös szellő, az erőtlen, de mégis melengető őszi napsugarak valahogy boldogsággal és izgalommal töltenek el és ez a hétvégén olyan méreteket öltött, hogy szinte alig bírtam magammal.

Egy kiadós szombati reggeli után felkaptam hát a napszemüvegemet és nekiindultam a kellemesen csiklandozó későnyári napsugarakat kevésbé élvező életem szerelmével, csupa őszi program után kutatva.

Nálam a jó hangulat néha általában párosul a “Muszáj valamit azonnal vennem a lakásba” érzéssel, és a kellemeset a hasznossal összekötve különböző piacok felkutatására adtam a fejünket. Hogy milyen kisebb- nagyobb lakberendezési tárgyakba invesztáltam valószínűleg teljesen feleslegesen, azt most nem is firtatnám, azonban ebben az emelkedett izgalmi állapotban született meg a mai blogbejegyzés ötlete.

Ha esetleg Ti is hasonlóan piacozásra készültök az ősszel, netalántán még az esküvőtöket is szervezitek, íme néhány kincs, amit nagy valószínőséggel találtok majd a vásárokban és nem mellesleg elég vagány dekorációt is lehet belőlük készíteni a nagy napra.

SZÉKEK

Nem valószínű, hogy bárki nekiállna a piacokon vásárolt erősen felújítást igénylő székekből egy vendégseregnyit felvásárolni, de imádom az olyan dekor elemeket amik a főasztal körüli teret hivatottak kiemelni. Szuper jó példák lehetnek erre a pár székei, amiket akár fel is dobhatunk valami személyessel. 

ÜVEGEK

Minden méretben, színben, formában. Hiszen mennyi mindenre jók a hétköznapokban is, nem igaz? Nem. Őszintén szólva megint beleestem abba a hibába, hogy eszetlenül vásároltam össze mindenféle vázának valót, üveget. Persze itthon sem hagyom kidobni a designos, üres sörösüvegeket hiszen egy nagy projekt részesei lesznek majd egyszer. Mindenesetre már csak azért is buzdítalak Titeket a vásárlásra, mert ha tényleg esküvőre készültök, a felhasználási lehetőségek skálája jóval szélesebb… (na meg legalább nem én veszem meg az összeset) 


KÉPKERETEK

Ne ijedjetek meg tőlük ha rondák, koszosak és lepattogzott róluk a festék. A DIY évtizedét éljük, millió tipp és trükk van a neten, hogy hogyan tudjátok saját kezűleg otthon is felpimpelni a kereteket úgy, hogy illeszkedjenek a wedding koncepciójába, utána pedig a lakásba. HÁH. Win-win ismét.

BÁRMI, AMIBE JEGET TEHETÜNK

Bár már elmúltak a forró nyári napok, annak, aki jövő nyárra tervezi az esküvőjét csak ajánlani tudom a lábas kádak, lavórok és egyéb jégkocka kompatibilis tárolókat. Eszméletlenül vagány pár tucat jégágyban megpihent sörösüveg. Ha pedig később a kertipartyk alkalmával is elő tudjátok kapni az instant hűtőket, akkor az megint óriási öröm lesz.

DOBOZOK

A LEGO-zás művészete. Legutóbb mindenki IKEA-jában láttam egy nagyon kedves kis megoldást, amit piacon talált, jobb minőségű zöldségesdobozokból is meg lehet valósítani és sokfunkciós installációként is hasznosítható az esküvőkön. Utána pedig irány a kamra vagy alakítsunk ki belőle mini fűszerkertet. IGENIGENIGEN!
doboz.jpg

GYERTYATARTÓ MINDENBŐL

Ez is a hétvége egyik nagy felismerése, miszerint gyertyatartót szinte tényleg bármiből lehet készíteni. Persze ne a kész terméket keressétek ebben az esetben sem.

 

TÁBLÁK 

Üdvözlőtábla, irányjelző tábla, menü, ültetési rend, programtábla és még sorolhatnám. Elég sok felhasználási módja van egy jó állapotú, megpimpelhető táblának esküvőkön. Csak egy kis fantázia, ecsetek és festék kell hozzá.

tabla.jpg

 

Kitti

 

 

Segítség kell a tervezéshez? Elakadtál a szervezési munkákban?

Dolgozzunk együtt a Nagy Napodon! 

Elérhetőségeimet és munkáimat www.nagynapneked.hu oldalon is megtaláljátok.

 

 

 

A képeket megtaláljátok a pinterest.com oldalon

Szólj hozzá!

Te vagy a fény az éjszakában

2016. július 01. 11:23 - nagynapneked

Már rengeteget meséltem Nektek a fény szerepéről és fontosságáról az esküvőkön. Most pedig, hogy már 5. napomat töltöm egy fesztiválon, akaratlanul párhuzamot húzok a rendezvények között és mindig azt figyelem, hogy mik azok az elemek, amik abszolút integrálhatóak egy nem hétköznapi esküvőbe. Azt pedig már pontosan nem is tudom, hogy az óriáskerék kellemes cirkuszi hangulata vagy a stroboszkóp szüntelen vibrálása alatt jutott e eszembe, hogy a neonfények reneszánszát kihasználva a mai blogbejegyzés témája a fényreklámok lesznek.
6a0c1f292e1102912885a23b63e0df47.jpg
Jó dolog egyedi és kísérleti módszerek segítségével megoldani a világítást az esküvőkön. A fényreklámok külföldön már egyre elismertebb esküvői kelléknek számítanak és itthon is beszerezhetünk belőle egykettőt vagy akár sajátot is készíttethetünk.

De mire? Bármire! Lehet használni jeleket, hogy segítsen a helyek kijelölésében, esetleg területeket, sátrakat jelző táblákat helyettesíthetnek. Ha a párnak van kedvenc idézete, zeneszövege, kifejezése akkor alapkellék egy neon felirat, eszméletlenül egyedivé varázsolja a teret.

A személyre szabás persze azok számára is megoldható, akik szentimentális, tökéletesen romantikus dekort szeretnének a legmodernebb eszközökkel. Nekik megéri elkészíttetni a saját fényreklámjukat. Lehet ez név, kezdőbetű vagy bármilyen egyéb cukiság.

Nem sok ember gondolja úgy, hogy kísérletezik a világítással, de aki mégis, szerintem még sosem bánta meg. :) Ím egy kis inspiráció, hogy kedvet kapjatok!
11_1.jpg

Segítség kell a tervezéshez? Elakadtál a szervezési munkákban?

Dolgozzunk együtt a Nagy Napodon! 

Elérhetőségeimet és munkáimat www.nagynapneked.hu oldalon is megtaláljátok.

 

Kitti

Szólj hozzá!

Kreatív hátterek - Növény őrület

2016. június 16. 18:12 - nagynapneked

Imádom a kreatív háttereket. Öltöztetik a helyszínt, segítenek kiemelni a sok esküvői szín és dekor között azt a bizonyos pontot, ahová tényleg szeretném ha összepontosítanának a rendezvényen.

kep.jpg

Tökéletesen funkcionálnak fotófalként is és nincs két ugyan olyan, ha valódi növényi alapokat használunk hozzá. Lehet élő fal, print, szövet vagy bármi más, tutira központi helyszíne lesz az esküvőnek. Itt vannak a kedvenceim. :) 

 

Kitti

Segítség kell a tervezéshez? Elakadtál a szervezési munkákban?

Dolgozzunk együtt a Nagy Napodon!

Elérhetőségeimet és munkáimat www.nagynapneked.hu oldalon is megtaláljátok.

 

képek: pinterest.com

Szólj hozzá!

Földközeli árnyalatok // INSPO

2016. június 07. 13:06 - nagynapneked

Tudom, hogy még csak nyár eleje van, de ha esküvői dekor tervezésről van szó, én már az őszi hónapokban gondolkodom. Bevallom nagy kedvencem az ősz, a sok természetközeli szín, az alacsonyan sütő nap és a fák lombjainak változása valahogy mindig furcsa, de kellemes érzéssel töltenek el. Ma a blogon már bemutatott idei Pantone színeket és dekor trend elemeket próbálom egy őszi esküvő hangulatának megfelelően kombinálni. :) Nem tipikus őszi hangulatú moodot hoztam, próbáltam valami újat, de szerethetőt alkotni. Remélem tetszeni fog Nektek!

elements1.jpg

Szeretem azokat a letisztult és gyönyörű esküvői stílusokat, amikben a földárnyalatok és kontrasztként a fémes elemek uralkodnak. Mindemellett minimalista megjelenésükkel kifinomultan stílusosak.

Ahhoz pedig, hogy ez a koncepció ne legyen hűvös hangulatú a színpalettán krémes, bézses árnyalatokat használok keverve egy kis óceán kékkel és zölddel. A mintákat pedig a természetre bízzuk… Az elemek textúrájának végtelen variációja, játéka és kiszámíthatatlansága tökéletesen összképet hoz létre.


A koncepcióhoz szuperül lehet párosítani a már itthon is divatos ásványos, kristályos kőzeteket. Ezeket leginkább terítékeknél, ültető kártyáknál tudjuk felhasználni.

elements.jpg

Remélem Nektek is tetszik a végeredmény. :)

Kitti

 

Segítség kell a tervezéshez? Elakadtál a szervezési munkákban?

Dolgozzunk együtt a Nagy Napodon! 

Elérhetőségeimet és munkáimat www.nagynapneked.hu oldalon is megtaláljátok.

képek: pinterest.com

Szólj hozzá!

Eklektikus fesztivál esküvő

2016. május 26. 12:20 - nagynapneked

Hello Mindenki!

Megérkezett a nyár és vele együtt hamarosan megkezdődik az éves szabadságolási szezon, a fesztiválok és a nyári dübörgő esküvőszezon. Az elmúlt hónapokban rengeteg olyan párral találkoztam akik a szokványostól teljesen eltérő felfogással közelítették meg az esküvő kérdését és legtöbben inkább mint egy óriási bulira, a szerelmük és boldogságuk megünneplésének fesztiváljára gondolnak. Imádom ezt a hozzáállást, a gondolatmenetet és azokat az ötleteléseket amiken ilyenkor szinte fulladásba torkollva nevetünk az elvetemültebbnél elvetemültebb ötleteken, amik persze végül felkerülnek a „megvalósítandó” listára.

Ma egy szintén merész koncepciót hoztam nektek, továbbgondolva a fesztivál vonalat és mégis picit újratervezve azt. Most egy igazán eklektikusnak mondható összeállítást hoztam és remélem látni fogjátok majd, hogy mennyi mindent fel lehet használni, be lehet építeni egy egy esküvőbe.

Inspiráció

Alapgondolatom, hogy jelen esetben az esküvő egy olyan hétvége, amikor a hangsúly a szórakozáson, a nevetésen, a családon és természetesen a barátokon van. A terv, hogy egy egyszerű kertből csodaországi hangulatot varázsoljak, ahol minden érzéket rabul ejtünk. (micsoda szófordulat) De a lényeg ez. Kiszakadni a valóságból, hátrahagyni a nyűgöket és megpihenni, szórakozni.
eklektik.jpg

Dekor

Mindenki aki járt már fesztiválon, tudja, hogy az elkápráztatás már a bejáratnál megkezdődik. Épp ezért erre is nagy hangsúlyt fektetünk. Legyen egy kapu a valóság és csodaországunk között, egy jól behatárolható vonal, ahol megjelenik a WOW faktor és kezdetét veszi a fesztivál.

A legtöbb fesztiválon a dekoráció leginkább az otthon is elkészíthető, családias hangulatot idézi. Ezt azért is fontos, hogy a vendég egyből úgy érezze, hazaért. A kézzel készített szalagok, a színes vázák és a normális esetben nappaliba készített bútorok mind hozzájárulnak, hogy megteremtsük az ismerős, kellemes érzést.
Kreatív anyagokat tekintve elengedhetetlen egy térkép, plakátok, táblák, irányjelzők. Bútorok mellé jöhetnek a puffok, használt szőnyegek és itt is elengedhetetlen a fény, amivel itt legjobban a színes izzókkal, meleg sárga izzósorokkal, lámpásokkal tudunk játszani.
eklektikk.jpgMint minden esküvőn, itt is központi elemet játszik az étel. Ha már szabadban vagyunk érdemes kihasználni és egy pénteki grillezéssel, majd egy szombati ültetett vacsorával kalkulálni. Az asztaloknál és a terítéseknél a stílusok kiválasztására nem kell nagy hangsúlyt fektetni. Jöhetnek a barna vagy színes üvegek, fa virágtartók, gyógynövények. Rusztikus keretek fáról lógatva, zsákvászon anyagra kézzel készített minták és rengeteg szín, fény és zene. 


Valahogy így képzelem egy kellően eklektikus minifesztivál alapkellékeit. :)

Kitti

Segítség kell a tervezéshez? Elakadtál a szervezési munkákban?

Dolgozzunk együtt a Nagy Napodon! 

Elérhetőségeimet és munkáimat www.nagynapneked.hu oldalon is megtaláljátok.


képek: pinterest.com

Szólj hozzá!

Dekor trendek 2016

2016. május 15. 18:22 - nagynapneked

Minden rendezvény lelke és mozgatórugója a dekoráció. Hónapról hónapra, évről évre megvannak és meglesznek a kedvencek, az örök klasszikusok és az újdonságok. Ahogy a színtrendek változnak minden évben, úgy változik a dekorációs eszközök mibenléte is. Gyakran tudunk párhuzamot vonni a lakberendezési trendek és az esküvői dekor trendek között. Érdemes tehát a tervezésnél azt is figyelembe venni, hogy milyen újdonságokkal rukkol elő a lakberendezési piac, hiszen ez nagyban befolyásolja azt is, hogy mi lesz elérhető, mihez tudunk majd nyúlni amikor beszerzésre kerül a sor.

Idén több olyan lakberendezésben is meghatározó stílust és tárgyat is ki lehet emelni, ami a mindennapokból beszivárgott az esküvők világába. Ma erre hoztam pár példát Nektek. :)

Beszélő asztalok – Kerámia

Reneszánszukat élik, nem csak hazánkban, hanem külföldön is a kerámia tárgyak. Legyen szó tányérról, vázáról vagy szappantartóról kedves minták és csodás színek felhasználásával készülnek az új, továbbgondolt eszközök. Az elmúlt években is nagy hangsúlyt fektettek a dekoráció tervezésénél az asztalok kifejező és barátságos, ugyanakkor funkcionális tereinek kialakítására.

A kézműves kerámiák, nyers kinézete, texturált felülete kitűnően harmonizál egy modern vagy ipari környezetben... Ééés ha ez még nem volna elég, a legjobb, hogy akár Ti magatok is elkészíthetitek a személyre szabott, saját ötleteitek által megvalósított termékeket, hiszen itthon is szuper workshopok várnak Titeket, ahol megvalósíthatjátok elképzeléseiteket.
wedding-trends-2016-pocketful-of-dreams-uk-wedding-planner-wedding-planning-wedding-stylist-love-my-dress-personal-wedding-personalisation_0039.jpg

Egy kis „otthon” 

Az esküvői chill out – társalgók sosem voltak még ennyire népszerűek mint manapság. Legyen szó beltérről vagy kültérről, funkciójában és designjában is fénykorukat élik ezek a terek. A képlet pedig egyszerű: keress egy kényelmes bútort, asztalt és egyéb tipikus nappali elemet és rendezd őket be úgy, mintha otthon lennél. Ez egyfajta családias hangulattal is hozzájárul a nagy naphoz, nem mellesleg pedig szuper kényelmes, ami az idősebb vendégek szemében kifejezetten plusz pont lehet. :)
wedding-trends-2016-pocketful-of-dreams-uk-wedding-planner-wedding-planning-wedding-stylist-love-my-dress-personal-wedding-personalisation_0035.jpg

Fény – fény – fény

Már többször említettem a fények szerepét az esküvőkön. Ahogyan egy otthon fényeinek tervezésébe is érdemes munkát fektetni, ez épp úgy elmondható az esküvőkről is. Meghatározó hangulati elemként szolgálnak, irányíthatjuk vele figyelmet, fokozhatjuk a hangulatot.

Érdemes tervezésnél lépésről lépésre végiggondolni az eseményeket, a központi elemeket és az elérni kívánt hangulatot. Használjátok kreatívan a fényt, pislákoló fények, gigantikus csillárok, Edison izzók, robotlámpák, disco fények, neon fények vagy megvilágított betűk… szinte csak a képzelet szab határt. :)
wedding-trends-2016-pocketful-of-dreams-uk-wedding-planner-wedding-planning-wedding-stylist-love-my-dress-personal-wedding-personalisation_0020.jpg
Kitti

Segítség kell a tervezéshez? Elakadtál a szervezési munkákban?

Dolgozzunk együtt a Nagy Napodon! 

Elérhetőségeimet és munkáimat www.nagynapneked.hu oldalon is megtaláljátok.


képek: pinterest.com

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása