Minden rendezvény lelke és mozgatórugója a dekoráció. Hónapról hónapra, évről évre megvannak és meglesznek a kedvencek, az örök klasszikusok és az újdonságok. Ahogy a színtrendek változnak minden évben, úgy változik a dekorációs eszközök mibenléte is. Gyakran tudunk párhuzamot vonni a lakberendezési trendek és az esküvői dekor trendek között. Érdemes tehát a tervezésnél azt is figyelembe venni, hogy milyen újdonságokkal rukkol elő a lakberendezési piac, hiszen ez nagyban befolyásolja azt is, hogy mi lesz elérhető, mihez tudunk majd nyúlni amikor beszerzésre kerül a sor.
Idén több olyan lakberendezésben is meghatározó stílust és tárgyat is ki lehet emelni, ami a mindennapokból beszivárgott az esküvők világába. Ma erre hoztam pár példát Nektek. :)
Beszélő asztalok – Kerámia
Reneszánszukat élik, nem csak hazánkban, hanem külföldön is a kerámia tárgyak. Legyen szó tányérról, vázáról vagy szappantartóról kedves minták és csodás színek felhasználásával készülnek az új, továbbgondolt eszközök. Az elmúlt években is nagy hangsúlyt fektettek a dekoráció tervezésénél az asztalok kifejező és barátságos, ugyanakkor funkcionális tereinek kialakítására.
A kézműves kerámiák, nyers kinézete, texturált felülete kitűnően harmonizál egy modern vagy ipari környezetben... Ééés ha ez még nem volna elég, a legjobb, hogy akár Ti magatok is elkészíthetitek a személyre szabott, saját ötleteitek által megvalósított termékeket, hiszen itthon is szuper workshopok várnak Titeket, ahol megvalósíthatjátok elképzeléseiteket.
Egy kis „otthon”
Az esküvői chill out – társalgók sosem voltak még ennyire népszerűek mint manapság. Legyen szó beltérről vagy kültérről, funkciójában és designjában is fénykorukat élik ezek a terek. A képlet pedig egyszerű: keress egy kényelmes bútort, asztalt és egyéb tipikus nappali elemet és rendezd őket be úgy, mintha otthon lennél. Ez egyfajta családias hangulattal is hozzájárul a nagy naphoz, nem mellesleg pedig szuper kényelmes, ami az idősebb vendégek szemében kifejezetten plusz pont lehet. :)
Fény – fény – fény
Már többször említettem a fények szerepét az esküvőkön. Ahogyan egy otthon fényeinek tervezésébe is érdemes munkát fektetni, ez épp úgy elmondható az esküvőkről is. Meghatározó hangulati elemként szolgálnak, irányíthatjuk vele figyelmet, fokozhatjuk a hangulatot.
Érdemes tervezésnél lépésről lépésre végiggondolni az eseményeket, a központi elemeket és az elérni kívánt hangulatot. Használjátok kreatívan a fényt, pislákoló fények, gigantikus csillárok, Edison izzók, robotlámpák, disco fények, neon fények vagy megvilágított betűk… szinte csak a képzelet szab határt. :)
Kitti
Segítség kell a tervezéshez? Elakadtál a szervezési munkákban?
Dolgozzunk együtt a Nagy Napodon!
Elérhetőségeimet és munkáimat www.nagynapneked.hu oldalon is megtaláljátok.
képek: pinterest.com